Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.)
Napi horoszkóp 2006. 1.5
-
Heti horoszkóp 2006. január 2-8.
Szerelem: Nehezen tudja fékezni az indulatait, érzéseit. Vágyainak épp úgy képtelen határt szabni, mint a haragjának. Így elég furán alakul a hete. Hivatás: A munkahelyén várható változások attól függően kedvezőek vagy kedvezőtlenek, hogy mennyire képes kézben tartani az eseményeket.
Havi horoszkóp 2006. január
Összpontosítsa szellemi és fizikai adottságait a hivatásában már elért eredmények megszilárdítására, esetleg egy újabb szakmai ötletének megvalósítására Baráti, szakmai, munkatársi kapcsolataiban gyökeres változást tartogat a hónap második fele. Néhány munkatársától el kell köszönnie, s az újakkal, akik érkeznek, csak nehezen találja meg a hangot. Elsősorban a régi kolléganői segítségére számíthat. Lehet, hogy egy munkahelyi átszervezés miatt a szakmai ismereteit is fel kell frissítenie.
Üzleti horoszkóp 2005. december 26 - 2006.január 9.
Meredek akadályokon kell átverekednie magát, ha sikeres évet szeretne zárni. Rangsorolja hátrább a szilveszteri előkészületeket, hogy minél kevesebb lemaradást vigyen át a következő esztendőre. Az új év egyébként fordulópontot jelenthet a szakmai terveiben. Leépítheti a már nem működő régi kapcsolatait, hogy merőben új környezetben valósítsa meg régi elképzeléseit.
Táplálkozási horoszkóp
“Az oroszlán mindig éhes, szeme villog körme éles.”- mondja egy gyermekmondóka, arra viszont nem ad választ, hogy mit is egyen az éhes oroszlán. Nos, az állatok királya valószínűleg egy frissen elejtett gazellának, zebrának vagy más négylábúnak örülne igazán, az Oroszlán jegyben születetteknek viszont az asztrológia szerint friss gyümölcsöket (banánt, cseresznyét, narancsot, citromot) és zöldféléket (paprikát, paradicsomot. karalábét, zöldborsót, uborkát, cukkinit, padlizsánt), sőt, napraforgómagot és hidegen sajtolt napraforgóolajat, olajbogyót, rizst, kukoricát, diót, mogyorót kell enniük, valamint sok gabonafélét (búza, rozs, rizs, árpa, zab, köles, hajdina). Fűszerként szerecsendiót, sáfrányt, gyógynövények közül pedig a szív- és immunrendszert erősítőket, például a kamillát és a körömvirágot. Mivel az oroszlán a tűz jegye, az ételeket gyorsan, magas hőmérsékleten történő sütéssel, pirítással készítsék.
Szerelmi horoszkóp januárra
Még a kitűnő pénzügyi érzékkel rendelkező Oroszlánok is alaposan elszámolhatják magukat. A kötelező kiadások alól ugyan ön sem tud kibújni, ám bölcsebb előrelátással számottevően csökkentheti a deficitjét. Viszont számítson rá, hogy a megszorítások miatt a partnere sokat fog morgolódni. Lehet, hogy ellenezni fogja azt, amit tenni szeretne. Mielőtt csupán dacból keresztül vinné az akaratát, mérlegelje a partnere érveit.
Általános horoszkóp - az állatöv ötödik jegye Eleme: a tűz Stabilitása: szilárd Uralkodó bolygója a Nap Polaritása: pozitív
Legjellemzőbb tulajdonságai: jó szívű, szeretetre méltó, aki mindig ügyel arra, hogy valamiben a többiek fölé kerekedjen. Általában békés és nagylelkű, de hajlamos a dühkitörésekre, amikor nem nézi, hová csap, és azokat is megbántja, akikre nem is haragszik. Királyi megjelenése tekintélyt követel, ugyanis nemcsak a külsőségekben, hanem gesztusaiban, megnyilvánulásaiban is demonstrálni akarja, hogy több, mint a környezete. Lelkesedése magával ragadja a környezetét is, sokan szívesen utánozzák. Szereti a játékot, a szórakozást, szüksége van a társaságra, a "közönségre". (Talán ezért is található oly sok Oroszlán-szülött a színészek között.)
Alattomos, kicsinyes dolgokra képtelen. Ha támad, csak szemtől szemben teszi, és ezt várja el a világtól is. Versengő szelleme nemcsak a sportban nyilvánul meg, hanem az élet minden területén, így persze a szerencsejátékokban is. A legtöbb szenvedélyes kártyás, lóverseny-látogató vagy totózó Oroszlán jegyű. Alapvetően hiú, így nagyon szereti, ha dicsérik és csodálják. Ezt a csodálatot igyekszik nap mint nap kivívni magának. Gyakran fordul meg a szoláriumban, hogy a bőre napbarnított és ragyogóan szép legyen. Edzőterembe jár, hogy tökéletes alakját minél tovább megőrizhesse, és sörényszerű haját a legjobb fodrászok fésülik.
Egészséges exhibicionizmusa az öltözködésében is tetten érhető. Ruhái mindig kiemelik alakját, tükrözik jó ízlését. Egész megjelenése eleganciát sugároz. Szereti az élénk színeket, a látványos kiegészítőket, a hosszú sálat, a széles karimájú kalapot és férfi létére szívesen visel ékszert, gyűrűt, nyak- és karláncot is.
Gyerek horoszkóp
Milyen gyerek? Határozott, kitartó, jó szervező. Játékban vagy tanulásban mindig megszerzi a vezető szerepet és kis csoportot alakít ki maga körül. Vonzza a társait és igen szoros, baráti viszonyokat alakít ki. Kreatív, rengeteg ötlete van.
Erőssége Bátor, védelmező és melegszívű. Ő a csapat összetartó ereje. Jó barát. Gyengéje Néha túl érzékeny és gonosszá válhat azokkal szemben, akik nem szeretik. A jótündérek ajándéka Simulékonyság és jó kifejezőkészség, ami csapatvezérré teszi. Álma Megfelelni a kihívásoknak, akár saját erejét felülmúlva is.
|